1. Fejezet: Kikapcsolódás Egyiptomban.



Csodálatos hely ez az Egyiptom bár igaz, hogy nem ehhez a hőséghez voltunk hozzászokva. Épp a húgommal, Annával ücsörögtünk Giza egyik híres kávézójában egy gyros és egy jeges kávé társaságában. Arendel-ben nyugalom volt, mióta rájöttem, hogy az, hogy ha elzárkózok minden elől és csak magányosan rettegek, az emberektől nem segít rajtam, sőt még inkább elnyom és bántom őket. Rá kellett döbbenem, hogy a megoldás végig itt volt a szemem előtt a húgom személyében. Minél jobban elzárkóztam előle annál nagyobb bajt csináltam csak. Egyetlen dolog volt a megoldás amire senki sem gondolt. A szeretet. De ezek a bajok már rég a hátunk mögött voltak, és a kedélyek is megnyugodtak. A népem nem ítélt el hála az égnek. Így hát Annával úgy döntöttünk, hogy körbe utazzuk a földet és elsőnek Egyiptomban kezdünk. Vagyis leginkább ő akart idejönni, már csak a piramisok miatt is. Bár ha őszinte akarok, lenni nem igazán ámulok el ezektől a nagy háromszögektől, amik tengernyi homok tetején csücsülnek teljes nyugalomban. De legalább végre kikapcsolódunk. Csak ne lenne ilyen iszonyú hőség. 
A húgom Anna ijesztő mosolya törte meg a gondolataimat.  Szemei mindjárt elárulták mire gondol a kicsi kis fejében.

- Tudod hogy nem lehet Anna. Nem fedhetem fel magam – súgtam oda kuncogva, és a kezébe nyomtam egy jégkockát. Azonban az mentem elolvadt.
Anna hangosan felnevetett rajta, majd a jó hideg jegeskávét kezdte szürcsölgetni. Én sem tettem másképp.
Újra a gondolataimba feledkeztem egy kis időre. Azt terveztem, hogy először a hatalmas piramisokat nézzük meg, hiszen Anna is úgy odavolt érte. Ráadásul imádta a macskákat, és mivel Egyiptomban szent állat, ez is befolyásolta ittlétünket.  Húgomra néztem és kedvesen rámosolyogtam.
- Lassan indulhatnánk, nem gondolod? – kuncogtam a jegesen hűsítő jegeskávém szürcsölgetése közepette.
- Igazad van Elsa – felelte a húgom. Viselkedése neki is elárulta, hogy mennyire várja ezt az egészet, és hogy mennyire boldog velem itt Egyiptomban.

- Fizetni szeretnék – mondtam vékony hangomon, és intettem a pincérnek.                                

A fiatal férfi bólintott, összeszámolta menyi mindent fogyasztottunk, majd odajött az asztalunkhoz.

- 15 font lesz hölgyem – mondta udvariasan kicsit fura akcentussal, majd egy számlát nyújtott át nekem.  Egy font itt 38 Ft-ot jelentett, magyarul 570 Ft-ot hagytunk itt.  Nem is olyan drága ha úgy vesszük.
Fizettem, majd húgommal elindultunk a vásárba, ahol Anna vett magának egy igen szép lila táskát, ami ment a cipőjéhez, ráadásul gyönyörű tengerkék szemét is remekül kiemelte. Jómagam egy újságot vettem, amiben a híreket kezdtem olvasgatni. A szemem egyből ezen a cikken akadt meg.

„FIGYELEM! EXPEDÍCIÓ  INDUL A HATALMAS SPHINX FELKUTATÁSÁRA. TOVÁBBI INFORMÁCIÓKAT TALÁL A WWW. EGYIPTOMHÍREK.HU-N”

Anna fele fordultam.

- Idenézz Anna! – mutattam a cikket – Ha visszamegyünk, a hotelbe utána nézünk ennek?

Húgom a cikk olvasása után tapsikolva bólogatott.

- Igen! Jelentkezzünk rá! De most rögtön! Kérlek Elsa! Tudod jól, hogy a régészet mindig is érdekelt! Kérlek – ujjongott mintha az élete múlna rajta. Mosolyogva ráztam a fejemet.

- Majd megbeszéljük Anna – legyintettem.  - Nem szeretnéd megnézni először a piramisokat? Hogyha már eljöttünk Egyiptomba, ne őrülj meg egyből egy ilyen cikk hallatán.
Majd a Sphinxet is meg fogjuk nézni! Csak várj türelemmel. De most menjünk.
Megragadtam a karját, majd gyalog elindultunk a homokos buckákon át lévő hatalmas gúla alakú építmények felé. 20 percnyi gyaloglás után ott is voltunk.  Letöröltem homlokomról az izzadságot, melyet a hatalmas hőség okozott, majd elővettem a fényképezőgépem.

- Mond Anna hogy csíz! – avval lefotóztam, ahogy éppen karolja át a nála körülbelül 50-szer magasabb oszlopot. Könyörgött, hogy mutassam meg neki milyen lett a kép. Először nem akartam, mert sejtettem, hogy nem fog neki tetszeni, de végül annyit könyörgött bocikék szemeivel, hogy nem tudtam nemet mondani. Megmutattam a képet.

- Töröld ki - nevetett, majd igyekezett kikapni a kezemből a fényképezőgépet több-kevesebb sikerrel.
 - Nem-nem! - mosolyogtam, majd jó magasra felemeltem, hogy még véletlenül se érje el, és tudja kivenni a kezemből. Igen. Erre számítottam a húgomtól, semmi többre. Ugyan ilyen reakciót vártam.
Végignéztem azon a hatalmas kőépítményen és azon kezdtem gondolkodni, hogy ezt ember megépíteni nem tudja. Egyszerűen képtelenség. Mégis itt állok előttük, és gyönyörködöm szépségükben. Hirtelen egy kellemes szellő csapott arcon és a homok, amit a piramis felé fújó szél még misztikusabbá és félelmetesebb tett ezen a hatalmas építményen.
- Gyere, menjünk be ennek a furcsa kőóriásnak a belsejébe! – mosolyogtam - Elvégre, te rajongasz ezekért úgy, és nem pedig én. – majd finoman meglöktem a karját, jelezve hogy menjünk a pénztárhoz fizetni. A hőmérséklet szerintem most tetőzött. Szerencsékre nem állt már senki sem a pénztárnál. Ugyanis kicsit megvoltunk csúszva az idővel, de az idegenvezetést még nem késtük le. Amikor az egyik monstrum belsejébe léptünk még nagyobb meleg csapta meg az arcomat, mint amilyen hőség kint tátongott. A hatalmas, és vastag téglafalak tökéletesen beszívják a nap minden melegét. Remek.. - néztem húgomra, akit látszatra szintén megviselt ez a nagy hőség. A csoportunk többi tagját is igen megviselte a meleg. Volt ott egy idősebb nénike, akit ki is kellett vinni onnan, mert a szervezete felmondta odabent a szolgálatot. Jómagam húgommal hátul cammogtunk, és ámuldoztunk a falakon lévő színes és ékes hieroglifákon.

Anna megállt az egyik macska féle istenség képe előtt. Hosszasan tanulmányozta. Míg otthon voltunk rengeteget nézegette az interneten lévő hieroglifákat, meg a különbféle jeleket. Már szinte kívülről fújt minden jelet, érdekességet,  hogy mégis mi-mit jelent. Egyik este nem zárta be a laptopon lévő előzményeket, és én szimpla kíváncsiságból, megnéztem, hogy miket is olvasgat a kicsinyke testvérem, míg én olvasással és egyéb dolgokkal töltöm a szabadidőmet. Szerencsémre ugyanerről az istenről volt szó, így én is hozzáfűztem ezt-azt.
- Ő Anubis. - mondtam kicsit okosnak képzelve magamat, hogy legalább ezt tudom.
Anna nevetve bólintott, meglepődve hogy én ezt honnan tudom,  majd megfordult.
 - Igen-igen, nekem mondod? – kuncogott majd hirtelen körbenézett. - Hova lettek a többiek?- kérdezte döbbenten.
- Nem tudom.. Jaj kellett nekünk utoljára jönni.. Most mit csináljunk? Azt sem jegyeztük, meg hogy honnan jöttünk.. – motyogtam.

- Menjünk utánuk! Nem járhatnak messze. –mondta eltökélten a húgom.
- Na és merre menyünk? Erre 3 út is vezet! – morogtam jó hangosan hátha valaki azért észrevesz minket.
- Mindig jobbra. - vágta rá magabiztosan Anna.
Megvontam a vállam majd követtem.
- Ha te mondod.
Hosszú sötét folyósokon vezetett keresztül az utunk. Néha-néha egy meleg fuvallat suhant el az orrunk előtt , mivel a falak tele voltak kisebbnél – kisebb résekkel. A lábaink között szaladgáló patkányok, illetve skorpiók sem voltak valami szívdöglesztő látvány. Anna legalább 6-7 szkarabeuszt is megszámolt a sétánk során. Szent állatok tény, de igen veszélyesek. Főleg akkor, hogyha belemászik a bőrödbe és elér a szívedig. Akkor biztos a halál. Jobb nem bolygatni őket maradjunk annyiban. Útelágazások sorozatába is botlottunk, pedig még csak 10 perc telhetett el a patkányos bogaras incidens óta.  Húgom folyamatosan azt hajtogatta, hogy jobbra menjünk, mert ha balra mennénk, balszerencse érne bennünket, vagy ki tudja milyen szörnyűség.. Én már úgy voltam vele, hogy úgy is mindegy. Végül is mi lehet rosszabb annál, hogy az édes testvéreddel vagy eltévedve egy ijesztő, rettentően meleg piramisnak a belsejében, ahol korom sötét is van ráadásul? Ám ekkor kishúgom tengerkék szemeiben megláttam a félelmet, a rettegést, azt, hogy minden vágya hogy a hotelünkben feküdhessen a pihe puha párnák között.  Így engedve kérésének akárhányszor útelágazásba botlottunk, csak jobbra fordultunk. Órákon keresztül ment ez a meleg sötét folyosókon át, mikor azt vettük észre, hogy a fáklya szinte már teljesen le fog égni.
- Anna most mit csináljunk? - kezdtem bepánikozni már én is.

- Te vagy a boszi!- mondta kétségbe esetten a kisebbik. - Semmi ötleted sincs?
- Anna én nem boszorkány vagyok! Jeget tudok varázsolni ennyi! Esetleg egy kis hideg vizet hogyha szomjasok vagyunk vagy egy jégfotelt ha elfáradnál, és le akarsz pihenni egy kicsit. Sokra megyünk vele ha halálra fagyasztom magunkat!

- De legalább lehűthetnél minket. - Forr az agyvizem.

Hatalmasat sóhajtottam. Be kellett hogy lássam teljesen igaza van.... Szomjasak vagyunk fáradtak. Órámra néztem. 6 óra lesz 5 perc múlva, mindjárt sötétedik... Valahol meg kéne húznunk magunkat éjszakára...  Csak csodával határos módon találnánk ki még ebből az őrültek házából a mai nap folyamán. Remélem itt nincsenek múmiák.
- Figyelj rám Anna - tartottam a markom, amibe jég hideg vizet varázsoltam. Majd miután kielégítettem létfontosságú szükségletemet, húgomnak is adtam legalább 5 maréknyi jéghideg vizet.
- Menjünk tovább. Nem szabad feladnunk. – motyogta Anna már kicsit több önbizalommal. Mintha a jég hideg víztől erőre kapott volna a kis aranyom. De nem volt mit tenni tovább folytatódott kalandunk.
- Várj egy kicsit - fogtam le a húgom hirtelen. Hangos neszt hallottam a közelből. Mint amikor otthon játszok a zu zombi 2-vel körülbelül. De most nincs nálam fegyver. Szuper. Remélem csak a sok videojáték, és a bezártság érzetem szórakozik velem. Vagy az is elég lenne, ha az agyam tréfálna meg.
 - Anna mi lehet ez? – suttogtam azért remegve.
- Egy múmia?- kérdezte idegesen. - Én már azon se lepődnék meg.
- csüüssss.. fogd már be! Ez még viccnek is rossz! Ne mondj ilyeneket!!! - suttogtam és befogtam a száját. Felnéztem az égre, és láttam, hogy egy titkos járat vezet felfele. - gyere másszál!! - motyogtam halkan.
- Hogyan? Elment az eszed?- suttogta vissza idegesen.
Gyorsan fagyasztottam egy jéglétrát., majd felmásztunk, amilyen gyorsan csak tudtunk. A létrát eltüntettem, majd szorosan elbújtunk a falnak dőlve, és néztük mi az a valami ami jön. Hosszas várakozás után egy agyon pólyált sétáló valaki ment arrafele, amerről jöttünk. Tényleg egy múmia volt az. Először el sem akartam hinni. Itt kiállítások vannak, turisták hada jön nap mint nap, idegen vezetés van, és akkor egy igazi múmia mászkál a piramis tiltott részeiben? És az ember érezze magát biztonságban.. Legközelebb tuti én választok úti célt.
-Biztos csak így akarják ijesztgetni a népet. - suttogta Anna. Próbálta viccesre venni a történteket. De látszott rajta hogy feje búbjától a talpa legkisebb zugáig remegett.
- Nem hiszem Anna... - suttogtam majd óvatosan hátrább másztam. - Ne csapj zajt - suttogtam nagyon halkan.
-A horror filmek is így kezdődnek nem?- suttogta vihogva.
-A múmia csendesen továbbvonult. Én húgommal kúsztam hátra, csak azt az utat bámulva, amerre a múmia ment, de már nem látszódott a sötét miatt. Hirtelen leestünk. Itt minden fényesebb volt. A nap tökéletesen világított egy bizonyos pontra, ahol egy aranyban csillogó piros ékkővel díszített medál díszelgett.
- Te úr isten. - nyögte Anna. - Hol vagyunk?
- Nem tudom de odasüss! Az a medál csodaszép.. – indultam el feléje, és meg akartam nézni közelebbről. Arra lettem figyelmes, hogy édes kishúgom megragadja a kezemet.
-  Állj! Teljesen elment az eszed? Te tudod a legjobban, hogy veszélyesek lehetnek az ilyen jelentéktelen tárgyak. Ne nyúlj hozzá! Menjünk tovább! Ki akarok már jutni innen, és több múmiával sem szeretnék találkozni!
- Jaj Anna! Ne parázz!  Nem lesz semmi baj. Avval odamentem a medálhoz majd a nyakamba akasztottam. – Na gyere menjünk. Ki kell jutnunk innen!
- Elsa ezt nem kéne. Akár varázslat is lehetne benne. – figyelmeztetett húgom. Próbált óvni a bajtól. Túlságosan ismert.
- Ugyan... Nem hiszem... Na gyere menjünk. de most kivételesen menjünk balra. Nem azért hogy csak azért se kövessem kéréseidet, de eddig csak jobbra mentünk, és kis híján szembetalálkoztunk egy múmiával! Szóval balra megyünk! Nem nyitok vitát!
Anna nem ellenkezett.
Hosszú volt az út  nagyon de megérte. Végül sikerült visszatalálni oda, ahonnan először indultak. Pedig most kivételesen csak egyenesen kellett mennünk. Egyből kirohantunk a piramisból. A nap már így is lemenőben volt.
- Hál istennek, hogy nem zárták be még..- nyögte Anna. – Én nem bírtam volna ki.. Tuti megtalált volna minket az a múmia.. Mindvégig olyan érzésem volt hogy minket követ és bántani akar..
- Ahogy mondod - vettem kapkodva a levegőt.
- Minden rendbe?- lépett mellém a húgom.
Gyorsan leszedtem magamról a nyakláncot majd hatalmasat fellélegeztem. Ez a nyaklánc kis híján megfojtott.
- Megörültél? Azt hittem ott hagytad a fenébe - kiabálta Anna. Minek viszed magaddal? Szabadulj meg tőle minél előbb! Csak bajt hoz ránk! Átkozott ez a medál nővérem!
-  Ugyan már. Ezért egy vagyont fogunk kapni! - mosolyogtam. - csak legyünk már a hotelben. Biztos csak rosszul tettem magamra. Nem az én nyakamra lett méretezve, meg hirtelen tettem a nyakamba is. Na menjünk gyorsan a hotelbe. Nem vágyom másra csak egy jó meleg fürdőre a kádban.
- Minek neked az a pénz? Királynők vagyunk rémlik? – morogta Anna – Gazdagok!
De miután látta, hogy csak a falnak beszél, és nincs rám valami nagy hatással nem szolt a hotelig semmit sem.
Miután a hotelbe értünk, első dolgunk az volt, hogy elkérjük a recepción a szobakulcsunkat. Annyira fáradtak, és kimerültek voltunk, hogy a lépcső szinte kihívás volt számunkra. Felértünk a 3. emeletre, majd a 124-es ajtó zárjába helyeztem a kulcsot, és amilyen lassan csak tudtam kinyitottam. Végre a hotelszobánkba voltunk. Első utam a fürdőbe vezetett. Addig Anna elterült az ágyon.
A hűsítő zuhany valami eszméletlen jól esett. Gyorsan hálóingbe öltöztem, majd kimentem testvéremhez. - Anna? Menj el te is fürdeni. Addig én is pihenek egy kicsit.
- Elsa? Még le kell mennünk vacsorázni - kuncogott a kistesóm -Ne akarj már aludni.
- Pedig egy ilyen nap után másra se vágyom. – motyogtam, majd lassan, és kínkeservesen elhasaltam az ágyon arcomat a párnákba nyomva.
- Elsa ne csináld. - Fiatalok vagyunk. Lazítsunk.
- Jó, rendben. De azért menj el te is fürdeni. Még a füledből is homok folyik - viccelődtem.
- De utána nincs kifogás.  - azzal eltűnt a fürdőbe.
Míg húgom készülődött a bőröndömhöz léptem. Kivettem belőle a gyönyörűen csillogó türkizkék estélyimet, és egy hozzá illő magassarkút. Magamra öltöttem. Ez volt a kedvenc ruhám. Még édesanyámtól kaptam a halála előtti nap. A szemem fényénél is jobban vigyáztam erre a ruhára, és valószínű sosem lesz másképp. És valahogy, mikor rajtam van, úgy érzem, hogy anya is itt van velem. Melegség, és béke töltötte el a szívemet. A tükörhöz mentem, majd gyorsan befontam a hajamat, és igazítottam a sminkemen. Mire feleszméltem, húgom teljesen készen állt mellettem. - No lám csak lám. Milyen hamar kész lettél Anna. Indulhatunk?
- Hát persze. - azzal megölelt. - Gyönyörű vagy. - azzal az ajtó felé húzott.
- Köszönöm - bólintottam - Te is. - Vállamra vettem azt a táskát, ami egész nap velem volt, majd kimentünk, és bezártam magunk után az ajtót. Lementünk az étkezőbe.
Anna leült a legjobb helyre, mondván, megérdemeljük és kacsintott.
Én is leültem vele szembe. Kikértük az itallapot, majd a legdrágább és legfinomabb italokból kértünk mind a ketten. Előételnek én egy kis kaviárt választottam.
- Te mit kérsz Anna? – kérdeztem.
- Ugyanazt. - mondta nevetve.
A pincér fele fordultam - Akkor szeretnék kérni két kaviárt, aztán a főétel legyen Paprikás csirke házi galuskával mindkettőnknek. Ja és.. Hozzon a legfinomabb pezsgőjükből legyen szíves. - mosolyogtam. - Rendben - vette fel a rendelést az úr, majd tovább állt. Annára mosolyogtam.
Nem is kellett sokat várnunk. Az ételeket hamar kihozták. Az illatuk valami mennyei volt, de az íz is fantasztikus volt. Semmi kétség. Tényleg olyan finomak itt az ételek, mint ahogy mondták. Minden príma volt. Kellemesen jóllaktunk, majd koccintottunk a pezsgővel. Olyan jól éreztük magunkat, hogy menten megfeledkeztünk a mai nap átélt szörnyűségekről, és arról, hogy a táskámba van az a lehet hogy átkozott medál.
Végül fáradtan felmentünk a hálónkba.  Annyi erőnk még volt, hogy ismét hálóingbe áttöltőzzünk.  Azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy állomba szenderüljünk. Hamar elaludtunk aznap este.
Reggel azonban korán felébredtem. Anna még mélyen aludt.  Furcsa érzés fogott el. Mintha valamim hiányozna. Leszaladtam úgy ahogy voltam a portára, majd torkom szakadtából sikítottam egyet.
Anna rohant utánam. - Mi történt?- kiáltotta már a lépcső tetejéről.
A lábam mindvégig a földbe gyökerezett. Mr. Petterson a portás hevert a szemem előtt holtan temérdek sok vérben. A táskám ott csücsült a pulton. A medál csillogott ki belőle, amit a nap még meg is világított.. De legjobban a fal ijesztett meg. Egyiptomi írással volt valami vérrel festve rá. Nagy valószínűséggel a portás vérével.
Anna állt meg mögöttem. -Mi ez az írás?- kérdezte rémülten.
- Nem tudom... Nem tudom.. - motyogtam elcsukló hangon.
- Tűnjünk innen. - kapta el a csuklómat és már indult is az ajtó felé. Az ajtó ebben a pillanatban becsapódott.  Anna remegve megtorpant.
Elkezdtem a kilincset rángatni.
- Mi a fene ez?

- Elsa most mit csináljunk? – kérdezte húgom már a sírás határán.
- Menjünk fel a hotelszobánkba. – motyogtam majd a hátamra kaptam a táskámat, és karon ragadtam a húgom. – pakoljunk össze, majd menjünk el egy másik hotelbe.

Annának sem kellett kétszer mondani. Amint felértünk, elkezdte a cuccait a bőröndbe dobálni amilyen gyorsan csak tudta.  Én sem tettem másképp. Hirtelen a falon ismét vérrel íródott szövegek jelentek meg, majd megszólalt valaki.
- Elsa…. Van nálad valami, ami az enyém. – azzal megjelent egy fekete hajú smaragd szemű férfi az erkélyen. Kiöltötte ránk a nyelvét , majd eltűnt.

Anna a falhoz hátrált,
- Ki volt ez?
- Mégis honnan a fenéből tudjam? Mindent összepakoltál? Akkor segíts nekem is pakolni, majd tűnjünk el innen!
Anna feltartotta a kezét majd gyorsan a szekrényhez sietett és az ágyra dobálta a ruháimat.

Gyorsan összepakoltunk, majd hamar elhagytuk a szállodát, és átmentünk egy másikba.
A 4. emeleten a 305.-ös szobát kaptuk meg.
Anna lerogyott asz egyik fotelbe.
- Szerinted itt biztonságban leszünk?
- Remélem. Ne félj, megvédelek. Na gyere megnézzük azt a hirdetést? Hozd ide a laptopot.
- És hogyan és kitől? Elsa ezt az egészet le kéne itt most fújni. Talán majd jövőre.
-Jaj már Anna, nem lesz semmi baj! Itt vagyok és vigyázom rád! Hidd el nekem, holnap minden jobb lesz! Na gyere ide! – avval kedvesen megöleltem jelezve hogy itt vagyok neki.
- Elsa?! Te sem vagy mindenható!
- Anna? – tettem fel magabiztosan kérdésemet. – Te bízol bennem?
- Persze hogy bízok, de abban nem vagyok biztos, hogy ezzel az izével el tudsz bánni.
- Ugyan már Anna! Milyen izével? Ide nem jött utánunk. És nem is fog! Felejtsd el, és ne gondolj rá egyáltalán! Na hozd azt a laptopot, aztán jelentkezzünk az expedícióra. – simogattam meg húgom arcát.
Anna engedelmeskedett.
Miután bekapcsoltam a laptopunkat, és sikerült rácsatlakoztatni a gépet a hotel által működött wifihálózatra, beírtam a honlapot a keresőbe. Enter. Oh lám csak lám ki is dobta. Kerestem egy telefonszámot, majd így szóltam.
- Beszélsz, vagy beszéljek?
- Beszélj te – mondta Anna.
- Rendben. – Kezembe kaptam a telefonomat, majd tárcsáztam. – Háló? Jó napot kívánok Elsa Watson vagyok. A húgommal, Anna Watsonnal szeretnénk az expedícióra jelentkezni. Nem tudom, jó helyen járok?
- Igen – felelte egy mézes mázos hang – Ketten jelentkeznek?
- Igen, Had kérdezzem meg, mennyibe fog ez nekünk kerülni?
- 2553 fontba fejenként hölgyem – mondta a férfi.
- Rendben –feleltem – holnap már kezdhetünk? Illetve. Utólag is lehet fizetni?

-  Kérünk egy kis előleget.
- Menyiről lenne szó? – kérdeztem.
- Fele pénz?
- Rendben. A teljes ár ha jól számolom 5106 font. Akkor holnap kifizetem a felét, ami azt jelenti hogy 2552 fontot. Megfelel?
- Tökéletes. Akkor holnap találkozunk. A Sphinx előtt fogom magukat várni! A viszont látásra. További szép napot kívánok!
- Rendben. Visszhal – letettem.
Anna fele fordultam. – Na ezt lerendeztem. Holnap mehetünk felkutatni a hatalmas Sphinxet!

- Remek – mondta Anna – És addig mit csinálunk? Még csak reggel 9 óra van.
- Hát nézzünk körül a hotelben. Biztos van egy élményfürdő valahol. – kacsintottam. Végre felvehetem gyönyörű kék bikinimet.
Anna bólintott, majd elkomorodott.
- A nyaklánc nincs már nálad ugye?
- De nálam van. Itt van a táskámban. De ne félj. Csak nem néz meg minket bikiniben, ahogy bugyogtatjuk magunkat. – nevettem.
- Elsa mi van veled? – kérdezte Anna – A saját erődtől rettegtél, ettől az izéjétől meg nem?
- Jaj Anna az egészen más… Ott attól féltem hogy embereket bántok, hogy téged.. De annak már rég vége van! Ne keverd ide! Sőt nem is akarok erről beszélni sem! Pakoljunk össze, aztán menjünk fürdeni! Unom már a nyafogásodat hallgatni!
- Én meg szeretnélek még holnap is egyben látni!
- Utoljára mondom el Anna, nem lesz semmi baj! – kezdtem egy kicsit ideges lenni. A levegő is mintha egy-két fokkal hűvösebb lett volna hirtelen.
Az ajtó és az ablak becsapódott.
- Elsa – hallatszódott a hang – add át ami az enyém.

- Mit is mondtál a nyafogásomról? – kérdezte Anna sértődötten.
- Pedig éppen el akartam menni sétálni! – gúnyolódtam. – Azt sem tudom, hogy miről beszélsz te mócsing csucsu. Ez az idióta nyaklánc kell neked?

Elsa fejéhez hírtelen egy váza csapódott.
Anna felsikított.
- Áucs.. Jó, nyugi Anna, nincs semmi baj. Ki vagy te, és honnan tudod a nevemet? Mi a ’’tied” kicsi szellem?
- Elsa ne húzd fel még jobban – morogta Anna.
- Felhúzni? De hiszen én csak beszélgetni akarok vele. – mondtam gúnyosan.
- Akkor ne csúfold. – mondta Anna szúrósan. – nem tudod legyőzni!
- Néha úgy érzem nem is az én oldalamon állsz! Mit véded úgy? Meg se mer szólalni, csak vázákkal képes nőket fejbe dobálni! Annyi vér nincs a pucájában, hogy megjelenjen.
Anna riadtan pislogott mögém.
- Mi az? Itt áll mögöttem igaz?
 - Na már fél a cica baba? – kérdezte gúnyosan egy hang.
Egyből megfordultam, és húgom elé álltam.
- Na hogy véded. – hajtotta oldalra a fejét a fekete hajú férfi.
- Jól vigyázz magadra Elsa! Nagyon ajánlom! – azzal eltűnt.
Húgom ájultan csusszant a karjaimba.
- Ne csináld Anna én akartam.. – majd mindketten összecsuklottunk. Túl nagy sokk volt ez mindkettőnknek.
Anna tért magához előbb. Miután feltápászkodott, kikapta a medált a táskámból, majd kihajította az ablakon amilyen gyorsan csak tudta.
 - Nem sokkal Anna után és is felébredtem.
- Anna hol a medál? – kerestem egyből.
- Eltűnt – felelte gyorsan.
Hirtelen egy hang felnevetett.
- Kis hazug.
- Kidobtam az ablakon ugorj utána!!

- Ezt most kinek mondod? – pislogtam.
- Annak a kísértetnek vagy tudom is én hogy minek.. Elsa menjünk haza!
- És szerinted oda nem jönne utánunk? Anna nem megyek én innen sehova! Nekem tetszik itt, és nem riadok vissza egy pár smaragd szempártól!
- Te hülye vagy! – csattant fel Anna. – Ki akar nyírni rémlik?
- Csak fenyegetőzik.. – a táskámba nyúltam, majd hirtelen a kezembe akadt a medál.
Anna elsápadt. - Hogy kerül ez ide? Én kidobtam az ablakon!!

- Nem tudom Anna, fogalmam sincs.. De látod, kell neki de még a válaszra sem méltat.  Akkor eladom jó pénzért.
- De nem tudod! – azzal kikapta a kezemből a medált, majd kihajította ismét az ablakon. Az azonban újra a kezemben lett hirtelen. -  Ha eladod azt a nyakláncot, sohasem szabadulunk meg tőle, és örök életünkre a nyakunkon marad! Ezt akarod Elsa? Ezt? Vedd már komolyan kérlek!
Nagyot sóhajtottam a szemeimet forgatva.
- Mi a neved? – kérdeztem.
- Loki – jött egy válasz – De akár hazudhatok is.
- Neveket nem szokás hazudni- kuncogtam – hol vagy most? Nem vagy csúnya ahhoz képest hogy halott vagy. Elnézegetem a képed.
- Honnan veszed hogy halott vagyok? – hangzott a hátam mögül.
Anna hirtelen köhögve a földre rogyott.
- A medált! – nyújtotta ki a kezét.
- Hagy békén a húgomat! Tessék itt van! – adtam oda a kezébe, de az átesett a kezén és nem tudta megfogni.
Loki elmosolyodott.
- Nem mondtam hogy most kérem. Holnap hozd le a síromhoz, mert különben mind a ketten elmetszett torokkal fogtok ébredni! – Azzal eltűnt.
Anna levegőért kapkodva hevert a földön.
- Anna tarts ki! – Kiabáltam. – Loki te meg várj már egy kicsit! Hol a sírod? Hova vigyük? Mondj valami konkrétumot is! A te érdeked is hogy megkapd!
- Holnap meg fogod találni – hangzott a válasz.
Anna meglökött.
- Hozz vizet! – nyögte köhögve.
A táskámhoz szaladtam, majd kivettem belőle az ásványvizes palackomat, és odaadtam neki.
Anna gyorsan beleivott.
- Köszi – motyogta zihálva.
- Jól vagy? – öleltem meg aggódva, majd sokszor megpusziltam a homlokát.
- Fogjuk rá – vont vállat, majd felállt.
Eltolt magától majd körül nézett a szobába. Lehajoltam a medálért és a elsüllyesztettem a táskámba. Anna a falnál ült és átölelte a térdét és könnyes szemekkel bámult maga elé. Aggodva figyeltem Majd odamentem mellé és átöleltem.
- Biztos jól vagy?
Anna rám nézett majd zokogásba tört ki és a vállamra omlott.
- Jaj Anna... - simogattam a hátát, ahogy potyogtak a könnyei. - Holnap odaadjuk Lokinak a medálját, aztán csináljon, amit akar! Holnap vége lesz ennek ne félj! Aztán remekül fogjuk érezni magunkat az expedíción.
- De mi van ha még akkor se száll le rólunk? – hüppögte elkeseredett hangon.
- Mért ne szállna? Mi betartjuk az ígéretünket! Onnantól kezdve semmi köze hozzánk nem igaz?
- Reméljük. - bólintott, de a szeme elárulta mennyire fél.
- Kérsz egy kis boldogsághormont? - vettem elő a táskájából egy megolvadt csokoládét kuncogva. Próbáltam jobb kedvre deríteni.
Anna elmosolyodott.
- Kérek. - mondta.
- Azt ajánlom, hogy akkor edd meg az egészet! Vagyis inkább igyad - nevettem majd a kezébe adtam. – Nem lesz semmi baj! – megpusziltam a homlokát.
Anna szomorúan elmosolyodott.
- Köszi.
- Ne szomorkodj! Megvédelek! Mindig itt vagyok veled! És mindig itt is leszek. Mit szeretnél máma csinálni?
- Semmit. - mondta Anna kedvetlenül -  Elsa én félek.
- Ne féljél! Légy erős kicsi babám - Nevetettem.
Anna vállamba bokszolt.
- Tudod, hogy ezt utálom. – morogta.
- Hangosan felnevettem - Na gyere.. Menjünk el valahova. Ne gubbasszunk itt egész álló nap.
- És ha oda is utánunk jön?
- Beszélek vele - mosolyogtam - Te Loki? Eltölthetünk egy olyan napot, ahol békén hagysz minket? - kiabáltam fel a levegőbe.
Semmi válasz.
- Elsa ez túl egyszerű lenne. – motyogta Anna.
Felkuncogtam. - Loki? Kapsz egy nagy tábla Milka csokoládét is a medál mellé ha most válaszolsz. - nyafogtam cukin.
Még mindig semmi válasz.
Anna hirtelen felállt. Szemei üvegesek lettek, bőre kifehéredett.
- Menjünk bárhol jobb mint itt.
Először még nem vettem észre semmi változást.
- Jó, gyere. - Felkaptam a táskámat, amibe beletettem minden fontos dolgot ami kellhet, majd kimentünk, és becsuktam a szobaajtónkat.
- Hova menjünk?
- Innen el. - mondta Anna és folyamatosan a folyosót kémlelte.
- Rendben - mosolyogtam rá, majd lementünk a hotel alsó részébe, ahol egy hatalmas medence állt.

- Juj Anna? Nem megyünk be? – kérleltem
- Menjünk. - vont vállat.
Ruhástól a vízbe húztam majd nevetve megöleltem. Ám ekkor gyorsan el is löktem. Mintha áram csapott volna belém érzés fogott el. Értetlenül pislogtam rá.
- Mi van?- kérdezte értetlenül.
- Semmi.. Csak valami rossz érzés fogott el. Tényleg semmi... - motyogtam.
- Elsa mi van? Őszintén. - mondta Anna nagy szemekkel.
- Semmi.. Csak olyan fura vagy..
Most vettem csak észre, hogy Anna szeme olyan furcsa lett, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget még.
Kishúgom  lefröcskölt.
 - Ne legyél már ilyen. - mondta nevetve, de a hangja furcsán csenget.
Kicsit olyan férfias volt.. Vagy nem is tudom. De nem foglalkoztam vele különösebben egyelőre. Visszafröcsköltem mosolyogva.
Anna kiült a medence szélére.
- Áttöltőzöm mondta- majd kimászott és eltűnt az öltözőbe.
Addig én ott öltőztem át a víz alatt. Végre felvehettem ezt a csodaszép bikinit.

Már csak Annát vártam.

Nagy sokára vissza is jött, majd egy merev mozdulattal besétált a vízbe. Közben nem nézett rám csak ment egyenesen.
- Anna? - úsztam oda majd megöleltem. – Mi tartott eddig?
- semmi. - vont vállat.
Megsimogattam az arcát
- Most olyan jó nyugi van nem? Loki is volt olyan rendes hogy nem piszkál minket. Végre kicsit lazítunk nem igaz?
- De teljes mértékben igazad van. - mondta. A hangja még mindig olyan élettelen volt az arca pedig hamuszürke és kifejezéstelen. Mintha csak teste lett volna itt. Ezt a sokknak nyilvánítottam be.
- Szegény Lokit azért sajnálom.. Eltemették szegényt, és évek óta vár erre a nyamvadt medálra. Nem lehet neki valami jó. Ott feküdni több száz évig a sírjában kicsit unalmas lehet.. Legalább neki is segítünk holnap. - mosolyogtam.
-Ezt te honnan tudod?- kérdezte Anna és felvonta a szemöldökét. Végre egy majdnem normális reakció.
- Hát gondolom.. Te mesélted még otthon, hogy hogyan temették el a fáraókat.. Kivágták a belső szerveiket.. Sajnálom szegényt... De jó hogy mondod, majd ma még nézzünk utána az interneten Lokinak, hátha ír róla valamit.
- Honnan veszed, hogy fáraó volt?- kérdezte Anna.
- Jaj nem tudom hogy mi volt! - tettem csípőre a kezemet - De sajnálom az a lényeg..
- Egy Asgardi isten, akit igazságtalanul száműztek. - mondta Anna és maga elé bámult.
- És ezt te még is honnan tudod? - pislogtam - És mért száműzték? Mért temették el szegényt? Mi történt? - fogtam meg Anna vállát.
Anna rám nézett majd vissza maga elé.
-A bátyja miatt. Többet nem mondhatok.
- Sajnálom.... De ácsi.. Vegyük újra? Anna ezeket te honnan a csudából tudod?
- Tudom és kész. - mondta Anna.
Elsa elmosolyodott.
- Aha persze! Na hagyod el a húgom testét Loki!
- És ha nem?- mondta Anna még mindig azzal az idegesítő kifejezéstelen hangján . - Előbb a nyakláncot. Az után megfontolom. Ha kedves leszel.
- Szóval velem tartasz a küldetésemen? Szupi... De akkor ígérd meg hogy a húgomnak nem esik bántódása! Hogy miután segítettem, elfelejteted vele ezt a szörnyűséget! - majd hirtelen pofon vágtam - Ezt azért mert megnézted a húgom meztelenül! Jól van. Ne már most már idegesítesz... Egy napig ki kell hogy bírjalak... - lebukik a víz alá
Anna a medence szélén várt és kifejezéstelen arccal bámult maga elé.
Elsa vissza jött.

- Nem fogom a húgod emlékeit törölni. És minden emlékét látom. A legféltettebb titkait, a vágyait. Többet látok, mint hinnéd.
- Loki?! Ez neki túl nagy sokk.. Kérlek... Ne turkálj az emlékeiben.... Mikor? - csattantam fel.
- Véletlen volt..
-5 évesen és nem olyan régen. Egy jégszilánk a fejébe és egy a szívébe. Alá becsültelek. Kicsi boszi. Az nem mentség hogy véletlen volt! A szíve mélyén még haragszik rád! Jól is teszi!
- Az nem lehet... Hazudsz... Én nem akartam őt bántani!
- De bántottad, még is sikerült. Ezt nem felejti el egyhamar. Aztán mi van még itt. Lássuk csak. Évekig nem álltál vele szóba? Csuda jó nővér voltál azt látom. Mennyit marcangolta magát. Végig önmagát hibáztatta.
- Loki fejezd be! Neked ehhez semmi közöd! Én sem kérdezgettem, hogy na és mért tagadott ki a big family? Ki a tesód, mert ez tapintatlanság! - húztam bele a vízbe majd mélyen a szemeibe néztem.
Anna lenyomott a víz alá és nem engedett fel. Végül elengedett. - Kutass csak a neten. Ne legyen minden egyszerű. - mondta nevetve.
Megöleltem, majd egy jégfotelbe varázsoltam.
- Nem vagy olyan szexi ahhoz. Lokikám. – nevetettem.
Ekkor egy fiatal házaspár ment el mellettünk és kicsit furán néztek ránk. Nem tarthattam sokáig a jégfotelbe hisz azzal Annának ártottam volna.
Így hát hamar elengedtem, majd lefröcsköltem. Nem kéne az erőmet felfednem.. – Morogtam magamban.
- Hülye paraszt vagy Loki!- mosolyogtam.
Anna leült a medence szélére.
- Te meg szadista vagy.
Kiültem mellé.
- Ugyan én? - nevettem - Na és te? Kis bukottam? Te sem lehetsz valami szent! Pedig én tényleg sajnállak smaragd szem. - megsimogattam Anna arcát.
Anna a vízbe lökött.
- Látod? Még leszbikus is vagy. Még a húgodra se gondolsz. Önző és perverz vagy. A legrosszabb párosítás a halandóknál. - azzal gonoszul elmosolyodott. - Hamar meghalnak. Következő az lesz, hogy lesmárolsz, vagy az ágyig meg se állsz? Mit fog ehhez szólni Anna ha vissza tér. Nem hogy könyörögnél, hogy hozzam vissza, még flörtölsz is. Kicsi lány ki lesz akadva. Hú ez kezd mókás lenni.
- Nem vagyok leszbikus! Csak próbálok kedves lenni, hogy visszahozd a húgomat! Próbálok olyan lenni veled, mint amilyenek régen lehettek veled a nők!
 - És szerinted ez nálam valaha is célba ér? Röhögnöm kell. Elsa ajánlom, hogy azonnal nézz körül a neten amint a hotelszobádba érsz. Egy kis információ rólam sose árt. A használati útmutatót ki ne hagyd! - Röhögött Anna azzal elment az öltöző felé. - Nekem még van egy kis dolgom. Addig úszkáljál csak míg megteheted!

- Szánalmas vesztes vagy, aki megérdemelte a sorsát. Vannak dolgok amiken még te sem tudsz változtatni. Rá kell döbbenned, hogy te sem vagy olyan hatalmas és mindenható. Na add vissza a húgomat! Szálld meg a poshadt undorító agyon mumifikált testedet, de ne a húgomét, aki élni szeretne!
- Ezzel se érsz célba. - nevetett Anna - A medál kell nekem. Kit érdekelne szerinted a halálod?
Kiszálltam a vízből, majd megragadtam a karját.
- Na és milyen elintézni való dolgod van? Én is megyek! Most egy csapat vagyunk! - mosolyogtam rá. - inkább gyere fel velem a szobánkba, mutatok valamit. Loki gyere! - fogtam karon majd húztam. Nem akartam egyedül hagyni… Nem hagyhatom egyedül, mert ez a Loki ki tudja, hogy miket csinál vele..  Magamnál kell tartanom holnapig. Nehéz dió lesz, de megcsinálom. Meg kell csinálnom.. Anna érdekében is..